Bemutatkozás


Czinkóczki Szilvia vagyok, és az Alföldön élek Bács-kiskun megyében, Kiskőrösön.

Körülbelül 2015 óta készítek szappanokat, amiket száraz állandóan viszkető bőröm miatt kezdtem el készíteni.


2019-ben létrehoztam az Ambrózia Szappant. Ami egy kézműves szappankészítő manufaktúra. Minden egyes termék teljes mértékben kézzel készül. Nincsenek csomagoló, préselő gépek. Egy két kisebb, készítéshez elengedhetetlen gép van mint pl kávédaráló.


Hogy miért hoztam létre ezt a kézműves szappankészítő céget? Mert szerettem volna segíteni az embereknek azzal, hogy olyan kézzel készült termékeket gyártok amik SLS, SLES, parabén és kőolajszármazék mentesek.


Miért Ambrózia lett a neve? : Mert ez volt az Istenek étele, itala, kencéje a Görög mitológiában. Eredete: a Görög ambroszia szóból ered jelentése pedig a hallhatatlanoké. Hát emiatt.


Az Ambrózia Szappan kézműves szappanjai egytől egyig főzéses eljárással készülnek, ami azt jelenti, hogy körülbelül 1,5 -2 órán át főzöm őket, utána színezem, illatosítom természetes színezékekkel és illóolajokkal. Ez a régiekhez hasonlóan hagyományos főzéses eljárással készült kézműves szappanokat jelent. Nagymamám hasonlóképpen főzte saját maguknak a szappant.


Hogy ez miért jó neked? Azért mert másnap azonnal használható ha szükséges, valamint azért mert a benne lévő illóolajok nem illannak el a hosszú 4 hetes állás során.
Saját tapasztalat szerint használatakor a tusoló alatt óriási habok jönnek, habja finom és lágy nagy buborékokkal. Illatának fele nem párolog el az 1 hónapos állás során mivel akár már másnap használhatók.
Tapasztalatok szerint aki kipróbálta az Ambrózia Szappan kézműves szappanjait egytől egyig imádja ezeket a kézzel készült szappanokat és keresi újra meg újra a boltokban és nálam is.


Miben segíthet neked az Ambrózia szappan kézműves szappanja? Abban segít, hogy nem terheled tested és bőröd vegyszerekkel. Általában ugyan kell pár hét, hogy a bőr átálljon a natúr kozmetikumokra, de a nyereségek alapján van akinek kevesebb idő is elegendő volt. Illóolaj tartalma kétszerese annak amit régen tanultam, mert szerettem volna ha az illatokat hosszabb ideig élvezhetjük fürdés, tusolás stb során. Az Ambrózia Szappan kézműves szappanjai egytől egyig PÁLMAZSÍR/PÁLMAOLAJ mentesek, ezzel is védve az esőerőket és a benne élő orángutánokat és különböző állatfajokat.


Továbbá az Ambrózia Szappan kézműves szappanjainak egyes darabjai VEGÁN szappanok. A nem vegán szappanjaiban méz, kecsketej és tussah selyem található. De ezen anyagok begyűjtésekor azonban nem kínoznak állatokat.


Valamint az Ambrózia Szappan kézműves szappanjai egytől egyig ÁLLATKÍSÉRLET MENTESEK. Milyen állatokon kísérleteznék? Imádom az állatokat, a kutyám a szőrös gyerekem és teljes mértékben tiltja a saját etikám, hogy állatokat kínozzak és rajtuk tesztelgessek bármit is.


Mi a terv? A 2020-as terv az, hogy többféle natúr kozmetikum is bekerüljön az Ambrózia kizárólag kézzel készített és csomagolt termékei közé. További terv pedig, hogy a szelektíven gyűjthető csomagolóanyagot teljes mértékben a papír csomagolás vegye át , ezzel is védve még jobban a környezetünket.


Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Czinkóczki Szilvia kézműves szappan
készítő

Ambrózia Szappan.  Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el